2018. júl 26.

Campus Social Responsibility

írta: fehersolyom
Campus Social Responsibility

A Campus Fesztivál az elmúlt bő egy évtizedben a keleti régió legnagyobb kultúrális rendezvényévé nőtte ki magát. A tavalyi évben a látogatók száma átlépte a 100.000 főt, idén pedig már közel 110.000 ember bulizott a Nagyerdő szívében. 

campus2018.jpg

A fesztivál sokszínű kínálata folyamatosan bővül, a nemzetközi sztárok fellépése is mindennapossá vált az eseményen, természetesen a hazai húzónevek mellett. 

Ez a duinamikus fejlődés hozta el azt, hogy Debrecen turisztikai törekvéseinek egyik húzó terméke lett a Campus, a helyi és környékbeli lakosok számára pedig egy össznépi buli, amely ráadásul családbarát is. 

Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy a fesztiválon az idén egy nagyon szembeötlő változással találkozhattak a részt vevők: mégpedig azzal, hogy a város jelenlegi és jövőben betelepülő cégei nagyon erős jelenlétet prezentáltak az idén-mind szponzorként-mind szolgáltatóként.

Egy társadalmi felelősségvállalás programban mindig kérdés a donációt biztosító számára, hogy mennyiben térül meg a "befektetés" , mennyire van rá nagy esély, hogy a jócselekedet a cég brandépítését segíti. 

Egy több, mint 100.000 főt megmozgató rendezvény nyilvánvalóan mindenki számára óriási marketing lehetőségeket rejt magában. 

Ennek köszönhető, hogy a korábbi években üdítőitalokról, sörmárkákról, vagy más alkoholos termékekről elnevezett fesztiválhhelyszíneknek az idén már a helyi nagy multicégek voltak a "keresztszülei": a National Instruments Nagyszínpad, a Continental Nagyszínpad, vagy a Krones Aréna ékes példa ezekre. 

Arról nem is beszélve, hogy a Job Streeten a többi helyi cég is megjelent, mint például az EPAM, az ITSH, vagy épp a Richter Gedeon

A szponzoráción, a recruitment tevékenységen, és a brandépítésen keresztül ezek a cégek a legideálisabb helyszínt találták meg a helyi emberek szívéhez. 

A Campus Fesztivál szervezői pedig nagyon jól csatornázták be a társadalmi felleősségvállalás kezdeményezéseket. 

Nem csak a helyi cégeknek, a helyi civileknek, hanem a többi fesztiválnak, és a többi városnak is sikerült példát mutatni. 

A CSR Debrecen munkatársaként nagy öröm volt számomra látni, hogy a város lakosai és a cégek ilyen módon egymásra találtak. Jövőre remélem, ugyanígy , vagy még nagyobb számban találkozunk. Még a tavlyi, 2017-es fesztivál aftermoviejával búcsúzunk, de az official csatornán hamarosan érkeznek az idei feszt legjobb videói is. 

 

 Kiss Ákos

 

Szólj hozzá

debrecen festival corporate social responsibility Continental Richter Gedeon ITSH társadalmifelelősségvállalás nationalinstruments EPAM campus fesztival Kronos